top of page

Teát-Rom Családi Roma Színház

Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásából valósult meg az előadás.

A kiírt pályázat címe: „A tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatására”.

A pályázati azonosító:  NTP-AMI-12-0038

 

A Teát-Rom Cigány Családi Színházat a Cilinder Iskola tanulói, testvéreik és szüleik alapították 2013-ban. Elözőleg a gyerekek három éven át a Nemzeti Színház gyerekszereplői voltak, megszerették a színházi munkát. A történetben Jóska, a mezítlábas cigánygyerek, elindul szerencsét próbálni. Út közben, egy hegynél csillogó kövekre, gyémántokra bukkan. Egy faluba érve elszegődik a zsidó kocsmároshoz, aki megveszi tőle a gyémántokat. Mindketten jól járnak: Jóska a pénzből királyi öltözéket és kardot vásárol. A király, vasárnapi sétáján találkozik a díszes ruhában pompázó cigánygyerekkel. Királynak nézi és Jóska meg is erősíti a tévedést. További bohóctréfák, zsonglőr-jelenetek, táncos és zenés betétek során Jóska feleségül veszi a királylányt és megindul a mulatság, igazi cigány lagzi zenére. Ilyet még a királyi család sem látott. A színdarabot Choli Daróczi József tanácsára választotta a csoport, Bari Károly az “Erdő anyja” című mesegyűjteményéből. A könyv cigány és magyar nyelven tartalmazza a meséket. A történet nem csak a magyar király, a zsidó kocsmáros és a cigány fiú története, hanem a különböző nyelvek játéka is, amely számos mulatságos félreértésre ad okot. A más-más korú és műfajú zeneszámokkal tűzdelt előadás után, elhangzik a “Zöld az erdő” kezdetű cigány himnusz, ami a Kaji Jag együttes cigány és magyar nyelvű előadásában vált közismertté.

 

Képek a bemutatóról:

A képeket Szív-Kamara színházban – Kovács László készítette

 

 

Támogatás segítségével felújítottuk a mesejátékot és két új előadást is tartottunk.

A fotók a próbákon készültek:

A csoport munkáját 2013-14-ben a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 számú " Tehetséghidak Program " kiemelt projekt keretében megvalósuló " Gazdagító programpárok II." pályázat támogatatta.

A képeket Horváth Zsuzsanna és Frimanné Kovács Krisztina készítette

Az előadás szereplői:

A képeket Horváth Zsuzsanna és Frimanné Kovács Krisztina készítette

Családkutatást kezdeményeztünk, aminek kapcsán régi fotók és történetek kerültek elő.

A képeket Horváth Zsuzsanna és Frimanné Kovács Krisztina készítette

bottom of page